ovis hetem...

Az elmúlt hét is kísértetiesen hasonlított az előzőhöz, sajnos még mindig nem szerettem meg az óvodát:( pedig az óvónénik, a dadus néni és a gyerekek is mindent megtesznek, hogy szeressek óvodába járni..Babusgatnak, szeretgetnek, a gyerekek pedig segítenek nekem, amiben kell, még a fiúk is!!!!Ennek ellenére minden reggel sírás volt:( az első három nap csak az óvodában sírtam, csütörtök reggel már itthon is mondogattam, hogy nem akarok menni, pénteken pedig már itthon is pityeregtem:( A reggeli sírást leszámítva minden rendben van velem, az óvónénik szerint egyre jobban beilleszkedem, egyre ügyesebb és önállóbb vagyok, kicsit javult az étvágyam is, eddig nem nagyon ettem meg az ovis kosztot, főleg az ebédet hanyagoltam, általában a levest megettem, de a második már nem nagyon csúszott..Minden nap sokat rajzolok anyának és apának, szépen telik az itthoni rajzos mappám, egy rajzomat ki is tette anya, igaz még segítettek virágot rajzolni, de én színeztem ki:)



Anya: a csütörtöki nap volt a mélypont, nálam is, akkor én is Bogival együtt sírtam, igaz én az óvoda előtt:( nagyon nehéz, hogy ilyen nehezen indulnak a reggelek..úgy gondolom, aki nem élte ezt át, a sírást, a nehéz elválást, azt nem is tudja, hogy milyen nehéz a lelkem..nagyon sokat gondolkodom, agyalok azon, hogy vajon jól tettem-e, hogy olyan ovit választottam,(ami itt a városban a legjobbak között van és így nehéz is volt bekerülni, Bogi lakótelepi kis barátai közül másnak nem is sikerült, nekünk is csak egy kis hátszéllel..)ahová nem sok ismerős kisgyerek jár..Nem lenne-e könnyebb, ha mondjuk Máté barátjával járna egy óvodába, csak ott meg abból lenne a gond, hogy ő csak délig van..Bár ezt már sosem fogom megtudni..Jót akartam neki és lehet, hogy rosszul sül el..Vajon elrontottam valamit és ha igen, akkor mit, hogy az én lánykámnak ennyire nehéz a kezdet..mert itt minden kis barátja, akinek a naplóját olvasom jóval könnyebben veszi az akadályokat és az itthoni kis barátai is...